2019.01.31 08:30

Pénzügyi Tudatosság Diákfórum 2019 - Debrecen

Chornitzer Péter

Vezérigazgató-helyettes, Diákhitel Központ Zrt.

Chornitzer Péter

1994-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy illetve vállalatértékelés-vállalatfinanszírozás szakirányán. Pályafutása elején különböző pénzintézetekben (Dunabank, ING Bank, ABN-AMRO Bank) töltött be kontrolling vezetői pozíciókat, majd 2001-től a Postabank illetve az azt megvásárló Erste Bank lakossági termékfejlesztési vezetőjeként dolgozott. 2005-ben cégtársaival létrehozta a banki üzleti tanácsadásra specializálódott Scale Consulting Kft.-t, majd annak PwC Magyarország által történt megvásárlását követően 2013-ig a PwC senior managereként dolgozott nemzetközi tanácsadási projekteken. 2014 januárjában csatlakozott az MFB Bankhoz, ahol először vezérigazgatói tanácsadóként majd a Termékmenedzsment Igazgatóság igazgatójaként tevékenykedett. 2001-től 2003-ig felügyelő bizottsági elnöke illetve igazgatósági tagja volt a Postabank Leasingnek, jelenleg pedig igazgatósági tagja a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nek illetve elnöke a Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt. felügyelő bizottságának. Nős, két gyermek édesapja. Angol és francia nyelvtudással rendelkezik. 2017. március 1-től a Diákhitel Központ Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese.

Vissza a(z) Pénzügyi Tudatosság Diákfórum 2019 - Debrecen oldalára

TOVÁBBI ELŐADÓK

Balla Attila

Balla Attila István Régióigazgató
ERSTE Bank

Chornitzer Péter

Chornitzer Péter Vezérigazgató-helyettes
Diákhitel Központ Zrt.

Dr. Ábrahám László

Dr. Ábrahám László Ügyvezető
NI Hungary Kft.

Dr. Barcsa Lajos

Dr. Barcsa Lajos Alpolgármester
.

Dr. habil Dajnoki Krisztina

Dr. habil Dajnoki Krisztina Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója
Debreceni Egyetem

dr. Horváth Zsófia

dr. Horváth Zsófia Főtitkár
ÖPOSZ

Gáspár András

Gáspár András Főszerkesztő
Privátbankár.hu

Gyetvai Károly

Gyetvai Károly .
Raiffeisen Alapkezelő

Lantos Mihály

Lantos Mihály Tanulásmódszertan-oktató
Lépéselőny

Lencsés Gyula

Lencsés Gyula Protfólió menedzser
Raiffeisen Alapkezelő

Pécskay Zoltán

Pécskay Zoltán Pénzügyi szakértő
EDC Debrecen Nonprofit Kft.

Dr. Pető Károly

Prof. Dr. Pető Károly Dékán, egyetemi docens, intézményvezető
Debreceni Egyetem

Sebők Ádám Archibald

Sebők Ádám Archibald Üzletfejlesztési vezető
MKB

Sík Zoltán Nándor

Sík Zoltán Nándor Blockchain szakértő
.

Simonyi Tamás

Simonyi Tamás Tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatóságának munkatársa, közgazdász, felügyelő
MNB

Székely Mihály

Székely Mihály Gimnazista
.